szükségességének hangsúlyozása és megéreztetése tehát a legfontosabb feladat, amelyre hívatott tényező egyáltalában vállalkozhatok s ennek a feladatnak felkarolását, a felvilágosító munka megindulását jelenti nekünk többek között az egyházművészeti tanfolyam. De jelenti egyszersmind azt is, hogy a munka ott indult meg, ahol a restauráció a legszükségesebb, egyúttal azonban a leginkább lehetséges is. Hogy szükséges, azt — sajnos — nem kell bizonyítanunk, elég egy rövid séta, néhány bepillantás a hazai templomokba, hogy meggyőződjünk róla. Sőt itt győződhetünk meg róla a legjobban, mert a nagyszerű mult mellett nagyon is éles kontrasztot szolgáltat a sivár jelen. Nincs terünk, hogy ennek a leromlásnak az okaival foglalkozzunk; annyi bizonyos, hogy a gyári en-gros termelés káros hatása, az olcsó portékák romboló népszerűsége itt is elvégezte a maga szomorú munkáját. Nem vetjük el a sulykot avval az állítással, hogy a templomok berendezésénél jó pár évtized óta nem az ízlés és artisztikus kiválasztás, hanem a rideg és léleknélkülí kényelmi és csakis kényelmi szempont az uralkodó, a templom megszűnt a művészetnek erős vára lenni s egyszerűen a templomberendezésí vállalatok üzletfelévé vedlett. A művészi termelés ilyenképpen elvesztette egyik leghatalmasabb támogatóját î az egyházat — talán nem is kell közelebbről bizonyítgatni, milyen fontos, hogy ismét visszaszerezze. S a visszaszerzés lehetséges is. Mert hiszen ez a szomorú, antíkulturálís korszak nem a szándékosság, nem ís az esztétikai szükség kihalásának, hanem csakis a közömbösségnek szülöttje. Összefüggésben a művészeti nevelés általános hanyatlásával, elejtették az esztétikai kultúrát azok is, akiknek magatartásától a templomok művészi avagy nem művészi kiképzése és berendezése függött. A közömbösség azonban még nagyobb baj, mint a szándékosság, megfagyasztja a lelket és sima jégpáncélt terít azon benyomások elé, amelyek egy új művészet megéreztetését célozzák. Ezt a jégpáncélt kell leolvasztani, ezeknek a benyomásoknak szabad utat csinálni, ha meg akarjuk találni a boldogulás útját. Ez a boldogulás útja : közelférkőzní azokhoz, akiktől a fellendülés lehetősége többé-kevésbbé függ, átalakítani a lelküket, hasonlóvá tenni a magunkéhoz, amely pedig élvezi és szomjúhozza a szépséget. Az az akció, amelybe az Iparművészeti Társulat az egyházművészeti tanfolyamok tartásával kezdett, azt az utat járja s éppen azért meg vagyunk győződve arról, hogy biztos révbe evez. Felébreszti a papság szivében az esztétikus szépségek utáni vágyakozást s rögtön meg ís mutatja, hogy melyek azok az eszközök, amelyeknek segítségével a vágyakozás legkönnyebben valósággá válhatik, amelyekben megtalálják azt, amit keresnek s amelyek által a templom művészetét ismét arra a magaslatra emelhetik, amely az egyház nagy tradicíóínak megfelel. Amennyire szükséges, amennyire lehetséges az a munka ép olyan mértékben hasznos is. Nemcsak annak a közvetlen, azonnal látható haszonnak a szempontjából, amelyet a a templomok külsejének artisztikus átalakulása jelent. Ez mindenesetre fontos, de jelentőségében meg sem közelíti azokat a közvetett hatásokat, amelyekkel az egyházművészet fellendülése járhat és erős meggyőződésünk szerint járni fog. A katholíkus papság esztétikai kiképzése s ebből következő művészi értékű alkotások megszerzésére irányuló törekvése egyrészt hatalmas erőforrást nyit meg a modern művészet előtt. Segítőkezet nyújt neki, amelybe belekapaszkodhatik, bő készletet tár fel, amelyből táplálkozhatík s így megszabadulva gondjainak egy nagy részétől, szabadabban munkálkodhatik a maga nagyságának megteremtésén. A művészet mindig annál többet nyújt, minél többet kérnek tőle ; mennyi új szépséget nyújthat majd, ha az egyház feléje nyújtja kezét ! És még egy elemibb, még általánosabb hatása is lesz az egyházművészet fellendülésének. Éppen a másik oldalon, a nép szempontjából. A vallás és a templom szuggesztív ereje magával fogja hozni, hogy az artisztikus formák szeretete átmegy a nép lelkébe is. A szeme hozzászokik, a lelke hozzácsíszolódík a modern artisztikus nyelvjáráshoz, a művészi formák beszédéhez s kívánni fogja mindig, mindenütt, mert a templomban megszerette. A templomban elhelyezett művészet akkor és ott fogja meg a nép lelkét, ahol és amikor a legkönnyebben megfogható, amikor a legpuhább, a nemes impresszióknak 259 Az egyházművészeti tanfolyamoK
RkJQdWJsaXNoZXIy MTUzNDA1OQ==