269 jelszavát. Példákkal igazolja állításait, mely példák bizonyítják, hogy ha a XIX. századnak gondolkodása, Az egyházmely csak bizonyos stílusokat approbált, érvényre jutott volna már évszázadokkal előbb, akkor nem gyönyör- művészeti ködhetnénk most a reneszánsz és barokk-korszak remekeiben. Sajnos, nálunk is a restaurálással sok templom tanáldozata lett a stílszerüségnek. Azzal zárja rendkívül érdekfeszítő előadását, hogy a művész ne színészkedjék, folyamoK álpáthosszal ne dolgozzék és amikor a saját nyelvén kell hogy beszéljen, akkor ne deklamáljon görög hexameterekben csak azért, mert ez a forma klasszikus. Utána Fieber Henrik tartotta meg az egyházművészet újabb irányairól szóló előadását. Sorra vette a művészet egyes ágait és jellemezve azoknak modern fajtáját, kimutatta azt, ami bennük becsülendő és értékes. Elsősorban a modern építőművészetről beszél, melynek jellegzetes tulajdonságai : a legnagyobb egyszerűség, az anyag természetének szemmel tartása és a díszítő elemeknek a szerkezetből való előhívása. A festészetről, szobrászatról és a modern iparművészetről beszél ezután s megemlíti, hogy semmi nem áll útjába annak, miszerint az egyházművészet modern köntösbe öltözzék, mert a Tridentínum védi a művészi szabadságot és a művészekkel szemben nem is állít fel más követelményeket, minthogy alkotásaik az Istenháza méltóságához illők legyenek. Tartalmas előadását Szent Pál szavaival fejezte be : „omnia probate et quod bonum est, tenete". Az utolsó nap első előadója M i h a I í k Gyula iparművészeti iskolai tanár volt, aki „a miseruha alakja és reformjáról" értekezett, ílluszfrációkkal kisérve előadását. Előadja, hogy a miseruha ősi alakját a rómaiak viselte penula nobilisban találjuk meg. Formája kétféle módon változott meg az idők folyamán t eleinte megtartotta hosszú köpenyalakját, csupán a szélessége kisebbedett, úgy, hogy ősi félköralakból lassan negyedkörré lett. Ezt a kényelmetlen és nehéz formát, melynél a feltűrt szövet a karokra nehezedett, felváltotta a kétoldalt kivágott forma, mely a karokat szabadon hagyja s a vállhoz is jobban simult. A két oldalt alkalmazott kivágásnak túlzása vezetett aztán — a XV. sz.-tól — a hegedüformájú kazulához, mely már teljesen kivetkőzteti a míseruhát a ruha jellegéből. A miseruha felületének négy tagozási formája a következő: Legrégibb a párhuzamosan lefutó két sáv, mellyel már a penula nobilison találkozunk ; azután a középütt végigfutó egy sáv, mely szerkezeti dísz, amennyiben a szövetrészek összevarrásának födésére szolgál ; az érseki pallíumnak díszítésként való alkalmazását mutatja az ú. n. gótikus keresztforma, míg a derékszögű szárakkal bíró kereszt a függélyes sáv és a mellen alkalmazott nyílásnak biztosítására szolgáló vízszintes sávnak kombinációja. A bemutatott míseruhaforma, melyet az előadó mint a liturgikus követelményeknek és a művészi igényeknek megfelelőt ajánlott, az ősi formának a változata. Könnyű szövetből kell készülnie, a vállon jól fekszik ; s a mellett, hogy az alakot jól födi, a karoknak szabad mozgását nem akadályozza úgy, hogy alakja és díszítése a miseruhánál megkívántató komolysággal és méltósággal ruházza fel viselőjét. Végül dr. Sztrakoníczky Károly tartott előadást az üvegfestészetről. Előadásának elején történeti visszapillantást nyújtott az üvegfestészet nagy virágzási korszakaira, majd kifejtette, hogy a modern vítripiktura a virágzási korszakok közül a XIII. századdal rokonszenvez leginkább s illetve úgy tecknikájában, mint esztetikaí felfogásában ahhoz tér vissza. Ez nagyon üdvös jelenség, mert a XIX. század naturalisztikus hajlandósága már csaknem teljesen tönkretette ezt a nemes művészeti ágat s csakis a stilizált, dekoratív jellegű ablakfestészethez való visszatérés biztosíthatja a jövendő fejlődést. Kiemeli az utóbbi iránynak összes előnyeit és pontokba foglalja azokat a tudnivalókat, amelyekre a lelkészkedő papságnak az ablakok megrendelésénél szükségük van. Az előadásokat a hallgatóság mindvégig nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísérte s gyakran adta jelét tetszésének. Az előadások gyakorlati szemlélődéssel egészültek kí, amennyiben a tanfolyamon résztvevők délutánonkint látogatásokat tettek» az epreskerti művésztelepen, az iparművészeti iskolában és múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban és különböző műtermekben. DR- SZTRAKONÍCZKY KÁROLY. II. Az apácák számára rendezett első egyházművészeti tanfolyamot július ÍO-étől Í4-Íg tartották meg az irgalmas nővérek ménes-úti anyaházában. A tanfolyamon Lyka Károly és Míhalík Gyula megismételték azokat az előadásokat, amelyeket a papság számára rendezett tanfolyamon tartottak s amelyeket már fentebb ismertettünk. Az újonnan tartott előadásoknak kivonatát a következőkben közöljük: Dr. Fieber Henrik két délelőttön foglalkozott az egyházművészeti ízléstelenségekkel. A templom belsejében előforduló díszítési tárgyak s egyházi szereknek formai és színbeli ízléstelenségei voltak azok, melyekről sok megszívlelésre méltó dolgot mondott. Különös súlyt helyezett az oltárnak ízléses és az egyházi követelményeknek megfelelő alakítására és méltó értékükre szállította le azokat a művészietlen díszítéseket, melyekkel az oltárt és templomot ünnepi alkalmakkor — nagy buzgósággal és kevés ízléssel — szokás mai napság díszíteni. A csinált papirosvírágok, a csipkét utánzó papiros, a ruhába bujtatott szobrok, az élővirágoknak ízléstelen keretben való elhelyezése, csillárok és világító-testek helytelen alkalmazása és számos olyan apróság, mely ma még csak a fínomúlt ízléssel rendelkező embernek szemét sérti, képezte tárgyát a mindvégig érdekes előadásnak, melyet a hallgatók feszült figyelemmel kísértek s amely az egyházművészetnek — mondhatni — alaptörvényeit egyszerre megvilágította a hallgatóság előtt. Magyar Iparművészet. 3
RkJQdWJsaXNoZXIy MTUzNDA1OQ==